Egy szibériai faunaelem, az Eupithecia sinuosaria törpearaszoló lepke a Mecsekben

(Lepidoptera: Geometridae)

 | Fazekas Imre | 2012.03.22. | Regiograf Intézet, Komló |

 Forrás:  Fazekas I. 2011: Új adatok a Mecsek nagylepke faunájához (1.) New data to the Macrolepidoptera  fauna of the Mecsek Mountains, No. 1 (Lepidoptera: Geometridae & Noctuidae). – e-Acta Naturalia Pannonica 2 (3): 199-208.

Eupithecia sinuosaria, imágó, Mecseknádasd, 2011 (fotó: Fazekas I.)

Mironov (2003) európai Eupithecia-kat is feldolgozó monográfiája Magyarországról többnyire igen hiányos, vagy teljesen tévesen ábrázolt térképeket közölt. Ennek az egyik tipikus példája az E. sinuosaria. Miközben rendelkezésre álltak hiteles magyar publikációk a fajról (Kovács 1953, Fazekas, 1980, Buschmann 1984, Vojnits et al. 1993, Petrich 2001), azokat a szerző egy kivételével (Ronkay & Szabóky 1981) teljesen figyelmen kívül hagyta. Ezekre a térképekre vonatkozó anomáliákra, több faj esetében is (pl. Eupithecia inturbata, E. immundata, E. expallidata) egy korábbi munkámban már rámutattam (Fazekas 2006: p. 206, 7. ábra).

 A történelmi Magyarország első Eupithecia sinuosaria példányát Balogh Imre (1943) gyűjtötte lámpán, a Rozsnyó melletti Pozsáló vagy Ökör-hegyen, 1942. július 7-én, kb. 1000 m magasságban. A trianoni határokon belül, az első magyarországi adatot Kovács (1953) közölte Hejce környékéről. Magam 1976-ban gyűjtöttem Nemesgulácson (Fazekas 1980). Újabb lelőhelyét Ronkay és Szabóky (1981) találta meg a Zempléni-hegységben (Rostalló).  A szerzők xeromontán faunaelemnek tekintették és megállapították, hogy „In the Carpathians it lives in rocky grasslands and rocky forest”. Ezt követően Buschmann (1984) is rábukkant az alföldi Jászerényben. Kimutatták a Bükk hegységből is (Vojnits et al. 1993) sőt Petrich (2001) is megfogta fénycsapdával a Velencei-tó partján lévő üdülőjének kertjében (Agárd). Az európai habitatok ismeretében az E. sinuosaria nem tekinthető „xeromontán” faunaelemnek.

 Az előbbi adatok csupán a publikált példányok előfordulásáról tudósítanak, s ezek alapján semmiképpen nem lehet felvázolni az E. sinuosaria Kárpát-medence belső területein lezajlott kolonizációjának  kronológiáját. Csupán a gyűjtési dátumokat tudjuk rögzíteni.

A szibériai faunaelemnek tekintett Eupithecia sinuosaria  nyugati areavonala 1875-ben még Szentpétervár térségében húzódott (de Lattin 1967). A későbbi évtizedekben, majd a XX. század elején és közepén,  nyugati irányú kolonizációjára lettek figyelmesek, ami felkeltette a kutatók figyelmét (Warnecke 1915, 1919, Cleve 1970, Rézbányai & Whitebread 1987,  Rézbányai 1989, Rézbányai-Reser et al. 1998). Warnecke (1919) térképe szerint a szibériai E. sinuosaria az 1890-es években érte el Skandináviát. Mintegy 100–110 év után Mironov (2003: p. 192) areaképén már lokális Angliában, gyakori Közép-Európában (kivéve Magyarország), a Kárpátok keleti vonulataiban, s egy lelőhelye ismert a romániai Dobrudzsában. Az európai kolonizációs korridorok csupán hipotetikusak.

 Rezbanyai-Reser (1989: p. 44., Abb. 3) térképe szerint az E. sinuosaria 1932-ben érte el Dél-Lengyelországot, 1943-ban (helyes 1942-ben) a Magyarországgal szomszédos  kelet-szlovák területeket. Már jóval korábban (1935) észlelték Ny-Ausztriában. Magyarországi betelepülésének időpontja teljesen bizonytalan. Csak az látszik biztosnak (lásd 0. ábra térképét), hogy első hiteles példányát a Budai-hegyekben gyűjtötték 1950-en. Az 1970-es években több helyen is feltűnik a Dunántúlon és a Zempléni- hegységben. Az 1980-as években rábukkannak a síkságokon is (Agárd, Jászberény) majd Mátrában. 2011-ben pedig az ország legdélibb, jelentősebb hegységének, a Mecseknek, az Alföld irányába eső lejtőiről került elő. A gyűjtési időpontok a faj egyértelmű nyugat-balkáni előre nyomulását jelzik, de arról, hogy már megtelepedett volna a Dinári-hegyvidéken, még nincsenek észlelések.

Az Eupithecia sinuosaria földrajzi elterjedése Pannon biogeográfiai régióban (Fazekas 2011)

Mironov (2003) szerint egy euro-szibériai faj, amely keleten eléri az Amur régiót, Szahalint, Koreát és ÉK-Kínát. Univoltin, az imágók május végétől augusztus végéig repülnek. Kedvelik a napos útszéleket, réteket, üde legelőket, szikes és sós területeket, árterületeket, a ruderális vegetációkat, megjelennek a kertekben, s a hegyvidéken 2000 m fölé is felnyomulnak. Ismert tápnövényei: Chenopodium album, C. pratericola, C. hybridum, C. glaucum,  C. rubrum, C. bomus-henricus, Atriplex patula, A. littoralis, A. laciniata, A. oblongifolia, Polygonum aviculare.

A teljes tanulmány linkje:

http://epa.oszk.hu/01900/01957/00005/pdf/EPA01957_e-acta2-3_2011_199-208.pdf