| Földtan : Lapisi Mészkő Formáció (241-240 millió év) |
Lapisi Mészkő Formáció (241-240 millió év)
Fotó: Melegmányi-völgy
A formáció nevében szereplő mészkő minden környékbeli lakos előtt jól ismert: ebből áll az a dróthálóval letakart hatalmas sziklafal, mely a pécsi műút Árpád-tető alatti szakaszán, az út északi oldalán látható. Ez a mészkővonulat nyugat felé egészen Abaligetig tart, és ebbe vágódott bele a mánfai Árpád-kori templomtól, illetve a Cifra-malomtól délre húzódó Melegmányi-völgy és Nagy-Mély-völgy felső szakasza is.
Triász időszak, középsőtriász kor, anizuszi korszak
Lapisi Mészkő Formáció
241–240 millió év
Keletkezésének idején a Mecsek helyén tenger hullámzott, és az egész térség még valahol az egyenlítő táján helyezkedett el. A Thetys nevű tenger óceáni méretű volt, melynek egy ék alakú öble benyúlt az akkor még egyetlen, összefüggő kontinens, a Pangea belsejébe. Itt, az ún. nyíltvízi self területén, tehát a szárazföld körüli max. 200 m-es vízmélységű zónában rakódott le az a mésziszap, melyből a Lapisi Mészkő Formáció mészköve keletkezett.
Maga a mészkő szürke színű, vastagréteges-pados szerkezetű, a rétegfelszínek gumósak, néha tengeri férgek mászási nyomait is őrzik. Szürke színét magas szervesanyag- (bitumen-)tartalmának köszönheti, mely elhalt tengeri egysejtű állatok maradványaként épült be a kőzet anyagába.
A sekélytenger élővilágának ősmaradványai egyes rétegekben gyakoriak, egyébként csak szórványosan fordulnak elő. A legjellemzőbbek a kagylók közül a Pectenek és a Modiolák, a csigák közül a Naticella és a Natica. Néha a tüskésbőrűek törzsébe tartozó Crinoideák (tengeri liliomok) nyelének és karjainak, valamint férgeknek (Rhizokorallium sp.) lenyomatai is előfordulnak. (Nagy E, 1968).
Az anizuszi mészkő jellemző tulajdonsága, hogy a karsztosodásra hajlamos. Felszínén – különösen ott, ahol nagyobb vízszintes, vagy csak enyhén dőlő plató található – mindenfelé 50–100 m átmérőjű kerek mélyedéseket: víznyelőket, vagy más néven töbröket, dolinákat találunk. Ezek úgy alakultak ki, hogy a mészkő vékony repedéseinek metszésvonalánál a csapadékvíz évmilliókon át egyre táguló nyílást oldott ki, a talaj és a mállott mészkőfelszín ezeken a nyílásokon bemosódott a mélybe, így tölcsérszerűen szélesedő mélyedések keletkeznek. A Kőlyuktól jobbra emelkedő Zsidó-völgy felső szakaszán sok ilyen töbröt figyelhetünk meg.
A felszínre hulló csapadék, mely a légkörből széndioxidot vesz fel és ezáltal savassá válik, a víznyelőkön keresztül a mélybe szivárog. Útja során a mészkő feloldásával fokozatosan tágítja a finom repedéseket, évmilliók során járatokká, üregekké szélesíti azokat. Így jöttek létre a karsztvidék barlangjai, így keletkezett városunk környékén a Kőlyuk-barlang, a Melegmányi-barlang, a Mélyvölgyi-kőfülke (a Ny-Mecsekben az Abaligeti-cseppkőbarlang) és ki tudja, még milyen felfedezetlen csodákat rejt a Mecsek mélye.
A mélybe szivárgó csapadékvíz egy idő után eléri a karsztvízszintet. Ez egy többé-kevésbé állandó nívójú vízfelület, mely alatt a karsztvíz egybefüggő víztömeget alkot. A hegység peremein azután – mint egy túlcsorduló tálból – nagy vízhozamú karsztforrások alakjában bukkan elő a karsztvíz. Ilyen karsztforrás a Nagy-Mély-völgyben a Kánya- és a Mariska-forrás, a Melegmányi-völgyben pedig az Anyák kútja. E források vízhozama a tavaszi hóolvadás után a 2000 l/p-es vízhozamot is elérheti. A felszínre bukkanó karsztvízből a források közelében kicsapódik az oldott mésztartalom, és a patakmedrekben ún. “mésztufa”-lépcsők keletkeznek, melyeken a patak apró vízesésekkel, csörgedezve folyik tovább. (A köznyelvi „mésztufa” elnevezés népi eredetű, a földtanban “tufa” névvel a vulkáni hamuból keletkezett kőzeteket jelöljük.) E szürkésfehér, puha kőzetet, mely magába zárja jelenkorunk élővilágának reliktumait: fűszálakat, faleveleket, sőt néha elpusztult rovarokat is, a geológia nyelvén édesvízi mészkőnek hívjuk. Ez a Mecsek legfiatalabb, napjainkban is folyamatosan képződő kőzete, így kerül közvetlenül egymás mellé környékünk legidősebb és legfiatalabb földtani képződménye.
A Melegmányi-völgy környéke a Mecsek kiemelt természetvédelmi területe. Értékét mikroklimatikus növényzete, bővizű forrásai, festői “mésztufa”-gátjai, barlangjai adják. A Mecsektől északra, Kisbattyán környékén, egy árok mélyén apró foltban szintén előbukkan a triász mészkő a nála sokkal fiatalabb kőzetek között. Itteni előfordulása tektonikus okokra vezethető vissza, melyre majd a későbbiekben még visszatérünk.
A karsztvíztömeg alatti kőzeteket is átjárják kisebb-nagyobb repedések, melyeken a karsztvíz egy része tovább folytatja útját a mélység felé. Útja során a kőzetekből újabb ásványi sókat old ki, átveszi a mélyben lévő kőzetek magas hőmérsékletét, és hidrosztatikus nyomása is megnő a kőzetek súlya alatt. Így azután, ha egy kutatófúrás megnyitja számára a felfelé vezető utat, felszínre tör a termális karsztvíz, mely általában gyógyító hatású ásványi anyagokat tartalmaz. Térségünk első ilyen kútja az 1928-ban szénkutatási céllal fúrt Sikonda-I. sz., 36oC-os vizet adó fúrás volt, mely hangulatos kis fürdő létesítését tette lehetővé. A régi kút közelében fúrták a ma is üzemelő két sikondai termálkutat, melyek együttes vízhozama megközelíti az 1000 l/p-et, vízhőfokuk 39oC.
Ugyancsak termális karsztvíz tört fel az 1942-ben Komló központjában fúrt K-17. sz kőszénkutató fúrásból, mely mellé 1960-ban már kifejezetten termálvíz-nyerés szempontjából mélyítették a K-17/a. sz. kutat. E két kút látta el a Kossuth-altárói bányászfürdőt 44 oC-os melegvízzel a ’90-es évek elejéig.
Térségünk legértékesebb termális karsztkútja a Magyarhertelend melletti 1027 m-es fúrás, melyből 250 l/p vízhozammal 63,8oC hőfokú, gyógyhatású karsztvíz tör fel.
Írta: Soós Józsefné
Irodalom:
Soós J.-né (2005): Földtörténeti múltunk emlékei. - In: Fazekas I. (szerk.): A komlói térség természeti és kultúrtörténeti öröksége. - Regiografo p. 9-38.
| |