Jelen tanulmányomban a Mecsek vidékének kipusztult, eltűnt, védett és veszélyeztetett lepkefajait mutatom be. Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a hegyvidék természeti örökségének e fontos rendszertani csoportján keresztült képet kapjunk azokról a dinamikus faunatörténeti, ökológiai folyamatokról, amelyek elvezettek egy-egy faj, élőhely károsodásához, ugyanakkor irányt mutatnak átfogó természet-megőrzési stratégiák megalkotásához.

    A Mecsek lepkefaunájának kutatása közel két évszázadra tekint vissza. A hegységről az első összefoglaló tanulmányt Balogh Imre (1978) a Pécsi Tanárképző Főiskola oktatója készítette el. Ezt követően főként Fazekas Imre és Uherkovich Ákos végzett tüzetes vizsgálatokat a területen (lásd az irodalomban).

     A hegység faunájának feltárására jellemző adat, hogy az 1974-1975-ben a Komlón üzemelő fénycsapdával  112 új fajt mutattam ki a Mecsekből (Fazekas 1976). A legtöbb új taxon megtalálása az intenzív gyűjtésnek és a korábbi évtizedekhez képest modernebb gyűjtési módszereknek (fénycsapdák) köszönhető, ugyanakkor egyes fajok eltűnése vagy megritkulása leginkább a természetes és a természetközeli élőhelyek megsemmisülésnek tulajdonítható.

A Mecsek megújult fajlistáját Balogh (1978) alapmunkája óta még nem állították össze. A Mecsekből eddig igazolt lepkefajok száma mintegy 2000. A szomszédos Villányi-hegységben csupán 1155 fajt sikerült kimutatni.

Balogh (1978) már idézett tanulmányának elemzéséből is jól látható, hogy az új fajok előkerülése mellett jól megfigyelhető a hegység faunájának fokozatos elszegényedése is. A földrajzi területek fauna-elszegényedésére először a Benelux államokban és Angliában figyeltek fel. Uherkovich (1978) a mecseki karsztbokorerdők vizsgálata során így írt: „Az utóbbi években a Mecsek hegység Pécshez közeli részein erős fauna-elszegényedés figyelhető meg. Ezt magam is tapasztaltam nappali gyűjtéseim során és a vártnál lényegesen rosszabb éjjeli gyűjtéseknél. Bár messzemenő következtetések nem vonhatók le egyetlen élőlény-csoport faj és példányszám elszegényedéséből, mégis fel kell tételeznünk a jelentős környezetszennyeződést. Ennek eredménye lehet az, hogy az érzékenyebb fajok itt kipusztultak vagy erősen megritkultak.”

A Mecsek lepkéinek első természetvédelemmel foglalkozó tanulmányát a Komló környéki fauna vizsgálata alapján készítettem el (Fazekas 1988). Tanulmányom bevezetőjében még  2005-ben is aktuális megállapításokat írtam le: „A város közvéleménye a nehezedő napi gondok közepette még nem érzékeli a helyi faunapusztulás intő jeleit. Sajnálatosan sem az oktatást sem a közművelődést nem hatja át a helyi természet megismerésére és megóvására való törekvés. Mélységesen tévedünk, ha azt hisszük, hogy a közvetlen környezetünk megvédését alapkutatások nélkül elvégezhetjük.” Az előbbi megállapítások a Mecsek vidékén általánosan is értelmezhetők.

Látva a lepkék (és általában a rovarok) természetvédelme terén tapasztalható anomáliákat, a fajok biogeográfiai diszpozícióján (vö. Kudrna 1986) alapuló, ún. areanalitikus módszerrel összeállítottam egy olyan kistérségi fajlistát és védelmi programot, melyhez hasonló az országban nem készült. Ezek a kezdeti munkálatok vezettek el napjainkig, a Mecsek védett lepkefajainak átfogó bemutatásához.

Fecskefarkú lepke - kis Apolló-lepke - nagy színjátszólepke

Hazánkban – a korábbi fajvédelem helyett – a természetvédelem, az európai gyakorlathoz hasonlóan, ma már az élőhelyek és cönózisok védelmére összpontosít. A védett és veszélyeztetett fajok fennmaradása legeredményesebben csak a habitatok átfogó védelmével biztosítható.

A magyar természetvédelem egyik komoly hiányossága, hogy feltűnően alacsony a védett rovarfajok száma, s egy-egy terület természetvédelmi értékelésénél kisebb súlyponttal veszik figyelembe a rovarfajokat, szemben a gerinces állatokkal.

A helyi faunák biodiverzitásának csökkenése jól érzékelhető, s ez leginkább a rovarvilágot érinti. A rovarok közül a lepkék magas fajszámot képviselnek, s kiválóan reprezentálják az adott terület ökológiai állapotát.

Számos faj esetében igen nehéz megállapítani a természetvédelmi problémákat (pl. jelenlét-hiány). Tovább kell kutatni az élőhelyeket a fajok életciklusát, életmódját. Több ritka faj olyan kicsiny populáció nagyságban él, hogy megnehezíti az észlelés esélyét. Különösen vonatkozik ez a rejtett életmódú fajokra, s azokra melyek a fényre kevésbé érzékenyek.

A most közreadott tanulmány három évtized gyűjtőmunkáján alapuló értékelés, mely csupán egy szubjektív pillanatkép Magyarország legdélebben fekvő, 600 m-t is meghaladó középhegységéről.

A taxonok azonosítása érdekében minden védett faj habitusképét képtáblákon mutatom be, mellőzve a részletes morfológiai leírásokat. A fajok közötti méretarányok - a rendelkezésre álló tér minél hasznosabb kitöltése érdekében – jelentősen eltérnek a valódi méretektől.