In memoriam Horvát  Olivér Adolf

(1907-2006)

100. születésnapjára készültünk. Már közel egy éve legyengült szervezete, rossz látása ágyhoz kötötte, de optimizmusa nem hagyta el. Kedves humorral jegyezte meg: „Ha közben meghalnék, nem baj, akkor is csináljátok meg a centenáriumi kötetet!” Most így lesz, hiszen már hagyomány, hogy az utóbbi évtizedekben tudományos kötetek jelennek meg születésnapjára (Studia Phytologica 1977, 1987, 1997, „Hittel és alázattal” 2002).

Dr. Horvát  Olivér Adolf

Otthonában combnyaktörés érte, a volt Honvéd Kórházban sikeresen megoperálták, majd legyengült testét Zircre szállították, de szellemi ereje elhagyta, 2006. augusztus 17-én békésen hunyt el itt, ahol a ciszterci rend központja van, ahol szerzetes pappá szentelték 1929-ben. Ezen a helyen temették el  augusztus 29-én.

A Sáros-megyei Girálton született 1907. március 6-án. Nem kis büszkeséggel emlegette, hogy anyagi ágon rokona volt Berzeviczy Gergely. Édesapja, Horvát (Horowitz) Artúr nagy tudású törvényszéki orvos volt Debrecenben, húga Irén ebben a városban élt mint fogorvos. Tanulmányait a debreceni piarista gimnáziumban végezte, ahol nagy hatással volt rá Lendvai János piarista természetrajz tanár. Ahogy mesélte, már kisgyermekként különös vonzalmat érzett a papi hivatás iránt, de Istent a természetben is korán felfedezte. Így került 19 éves korában Zircre, a Hittudományi Főiskolára, hamarosan pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre (ma ELTE), ahol 1928-ban természetrajz-vegytan szakos tanári oklevelet, majd 1931-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett.

1931-ben került a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumába biológia tanárnak. A rend megszűntetése után 1948-tól városunkban, egyházi alkalmazásban volt nevelőtanár, majd 1951-től 1955-ig a kaposvári gimnáziumban tanított biológiát. Ezután 1967-ig, nyugdíjba vonulásáig a pécsi Széchenyi Gimnáziumban volt biológia tanár (sok neves tanítványa között van a jelenlegi köztársasági elnök is).

Külön érdeme, hogy 1949-ben Boros István herpetológussal együtt megalapította a  Pécsi Múzeum (ma Janus Pannonius Múzeum) természettudományi osztályát, azon belül a herbáriumot. Közben megszállottan végezte botanikai, növényföldrajzi kutatásait, rengeteg Mecseken és Mecsek környékén végzett terepkutatást végezve. Sorban jelentek meg cikkei, monográfiái, melyek közül – messze a teljesség igénye nélkül – kiemelendő az a német nyelven megjelent életmű, melynek kiadását Szentágothai János akadémikus segítette elő: Die Vegetation des Mecsekgebirges und seiner Umgebung (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972). Ennek modernizált, bővített változata („A Mecsek és környéke florisztikai és cönológiai kutatásának eredményei”) alapján, tézisek megvédése nyomán kapta meg 1991-ben a biológiai tudomány doktora akadémiai fokozatot. Ekkor lett a megalakult pécsi egyetemi növénytani tanszék címzetes professzora is. Pályafutása alatt számos botanikai világkongresszuson tartott előadást az USÁ-tól Japánig. Ő volt Magyarország „utazó botanikusa”, aki sokszor ékes latin nyelven szólt hozzá az előadásokhoz, nem kis sikert aratva. Élelmessége és tanítványainak segítsége tette lehetővé, hogy a szocializmusban sem tudták megakadályozni külföldi útjait.

Dr. Horvát A. O. a pécsi Janus Pannonius utcai lakásának dolgozószobájában

Számos kitűntetés jelezi, hogy munkáját, természetvédelmi, városszerető aktivitását a szakma és Pécs városa megbecsülte. Közülük kettő érdemel kiemelést: Pécs Díszpolgára (1991), Széchenyi-díj (1993).

Élete utolsó éveit az 1916-ban létesített Szent István Tudományos Akadémia újjászervezése töltötte ki. Már 1947-ben rendes taggá választotta a Szent István Akadémia, így személye - mint az egyetlen életben lévő tag - biztosította azt a jogfolytonosságot, melynek alapján az 1952-ben betiltott Szent István Akadémia 1998-ban újjá alakulhatott.    

Szabó László Gy.         

(A szerkesztő megjegyzése: a fenti nekrológot a szerző a Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportjának 200. jubileumi ülésén olvasta fel, 2006. nov.23-án.)