A mecseki dinoszaurusz

Az első mecseki őshüllőnyomokra Wein György, a Magyar Állami Földtani Intézet jeles geológusa bukkant rá még 1966-ban a Pécs melletti Vasas-bánya II. számú külszíni fejtésében. A maradványok az egykori mocsár eltemetett lapályán, a kőszén meddőrétegeiből kerültek elő. Az érdekes leletről Tasnádi-Kubacska András irányításával gipszlenyomatok készültek, a lábnyomos kőtömböt pedig a Földtani Intézetbe szállították. A leletmentés nehézségeiről a szemtanú hitelességével számolt be Tasnádi-Kubacska az Élet és Tudomány 1967. évi 24. számában: „Három nyom feküdt a kőben. Kettő egymás mögött, egy pedig a két nyom irányára keresztben. A negyediket a vasasi bánya geológusa, Csörnyei Zoltán találta meg. Amikor találomra ráütött az egyik heverő kődarabra, az kettévált, és egy nyom hullott ki belőle [...] Pompás, tökéletes darab volt. Igazi, múzeumnak való remek. [...] A szó szoros értelmében az egész bánya a segítségünkre volt. Kilométer hosszan kihúzták a légsűrítéses kalapács gumicsövét. Üzemvezető, párttitkár, geológus és bányász szinte versenyezve dolgozott.”

 Gipszmásolat készítése a lábnyomról

Aztán 1980-ban újabb „sárkánygyíknyomok” kerültek elő, ezúttal Komlóról. A leletek felkeltették Kordos Lászlónak, a Földtani Intézet paleontológusának az érdeklődését, aki megvizsgálta a korábbi felfedezések anyagát is. Az 1966-ban begyűjtött lábnyomos kőtömb szállítás közben a réteglapok mentén szétesett. Noha az eredeti lábnyomok megsemmisültek, kiderült, hogy a tömb további, addig ismeretlen nyomokat rejt! A szenzációs leletet új nemzetség új fajaként Komlosaurus carbonis néven írta le Kordos. Nagyon nehéz elképzelni egy állatot, amelynek csak a lábnyomát ismerjük. Az bizonyos, hogy a két hátsó lábán járt, amelyen három ujjat viselt. Lábnyoma 12-18 centiméteres, lépéseinek hossza 60-70 centiméter lehetett. Járás közben izmos farkával tartotta egyensúlyban előredőlő testét. A közepes termetű dinoszauruszok közé tartozott: 2-3 méternél nem lehetett sokkal nagyobb. Az igazi szenzáció 1988-hoz kötődik, amikor is három, nyári gyakorlatát végző geológus hallgató (Hips Kinga, Nagy Ágoston és Pataki Zsolt) újabb lábnyomokra bukkant a Karolina-völgyi hatalmas külfejtésben. Összességében több száz lábnyom került elő. A korábban már jól ismert nyomok mellett olyanok is voltak, amelyek méretükben és/vagy alakjukban némileg eltértek a Komlosaurusétól. A maradványok javát a Magyar Természettudományi Múzeum Föld és Őslénytárába szállították. (Néhány példányt ki is állított a múzeum az új, Ludovika téri épület kupolacsarnokából nyíló folyosó falán.) Sajnos, a leletmentés egyben leletpusztítással is járt, hiszen a lábnyomok részben egymás felett, több szintben helyezkedtek el. A pusztulásra ítélt különösen szép példányokról gumiöntvények készültek, így később talán reprodukálhatók lesznek. De hogyan maradhattak fenn a lábnyomok több száz millió éven át?

  A mecseki dinoszaurusz fantomképe

A legtöbb nyom, amelyet egy állat hátrahagy, nagyon hamar tönkremegy. Ha azonban a puha iszapba mélyült nyomok a napon megszáradnak, akkor peremük megkeményedik, s a következő tengeri vagy folyóvízi elöntés már nem feltétlenül rombolja le őket. Évmilliók elteltével a puha iszapból kemény kőzet, a nyomokból kövület lesz. Így keletkeztek és őrződtek meg a Komlosaurus lábnyomai is.

Az iszapba nyomódó láb valódi nyomot (lenyomatot), annak kitöltése pozitív nyomot (természetes öntvényt) hagy maga után. A súlyos testű állatok a tényleges járófelületet jelentő üledék alatti rétegekben is okozhattak deformációt, létrehozva az úgynevezett szellemnyomokat. A mecseki szenes rétegek között az őshüllő „szellemnyomai” szintén gyakoriak.

A kőszenes rétegek közül előkerült néhány, az Arietites és Coroniceras nemzetségekbe sorolható ammonitesz is, amelyek – mint minden lábasfejű – a normál sótartalmú, tisztán tengeri környezetet jelzik. Ezek az ammoniteszek csak a jura időszak legelején éltek, így pontosan meghatározzák a bezáró kőzet – s a kőzetekben fellelhető lábnyomok – korát. A Komlosaurus carbonis a jura legkorábbi korszakában, megközelítőleg 200 millió évvel ezelőtt élt.

 A Komlosaurus lábnyoma

A jura időszak mocsárvilága nem csak élőhelyül szolgált a Komlosaurusnak, hanem egyben a növényevők táplálékforrását is jelentette. Az egykori növényzet összetételéről jól tájékoztatnak bennünket a szenes, agyagos, homokköves kőzetlapok között gyűjthető ősnövénymaradványok. Az eddig előkerült és vizsgált több ezer (!) ősnövény alapján elég pontos képet festhetünk az egykori növényzetről.

A keskeny tengerparti sávban sótűrő növények, a láperdőkben páfrányfák zöldelltek. Az erdők közötti vizes területeket karvastagságú zsurlók uralták. A mocsári fenyők és a magvaspáfrányok fontos erdőalkotók voltak. A fenyőféléknek nem csak leveleik, hanem kiváló állapotban megmaradt tobozaik is fennmaradtak. A fatermetű formák mellett akadtak fenyőcserjék is. Maguk a növénymaradványok rendszerint erősen szétlapult, szenesedett állapotban maradtak fenn filmszerű bevonat formájában. Ennek ellenére néha kitűnő megtartásúak: a levelek bőrszövetének legfelső védőrétegéből, a kutikulából még preparátumok is készíthetők, amelyekben mikroszkóppal pontosan felismerhetők a sok millió éves sejtek.

Dr. Főzy István