Mecseki cseres-tölgyesek (Potentillo micranthae–Quercetum dalechampii)

Cserjeszintjének faji összetétele inkább a mecseki molyhos tölgyesekéhez (Tamo–Quercetum virgilianae) áll közelebb, mint a gyertyános-tölgyesekéhez. A cseres-tölgyesek gyepszintjének kiemelkedő pannon reliktumendemizmusa a bánáti bazsarózsa (Paeonia banatica), melyet mint régi földtörténeti korok hírmóndóját, találó magyar szóval ereklyenövénynek is nevezhetünk.  Névadó, tipikus növénye az erdőtársulásnak az apró pimpó (Potentilla micrantha). A különböző termőhelytípusokat jelzi a szárazságtűrő egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), a természetes állományokra utaló felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla) és a szubmediterrán hegyi csenkesz (Festuca drymeia). Elterjedt a nagy cickafark (Achillea distans), a sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), a fekete lednek (Lathyrus niger), a bérci here (Trifolium alpestre), a pirosló here (Trifolium rubens) és a vitéz bükköny (Vicia cassubica). Kiemelkedő, védett keleti flóraelemünk a kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale). Csak szórványosan nő környékünkön a korhadéklakó, impozáns termetű, gyakran az egy métert is elérő gérbics (Limodorum abortivum). Magas szárán fürtökben fejlődő lilásibolya színű virágait rendszeresen látogatják a megporzást végző hangyafajok. A püspökszentlászlói cseres-tölgyesben csak a közelmúltban fedezték fel (Tóth 2000) a Mecsekből eddig nem ismert, látványos megjelenésű erdei margitvirágot (Chrysanthemum lanceolatum). Az intenzív erdőgazdasági munkálatok miatt a száraz tölgyeseinkből lassan eltűnik a kis egyedszámú populációkban élő sápadt kosbor (Orchis pallens). A Kelet-Mecsekben csak a Sin-gödör és a Takanyó-forrás feletti tölgyesekben virágzik a bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria).

Lycnis coronaria

            Mindenütt tömeges a Cyclophora ruficiliaria, a sávos pettyesaraszoló (Cyclophora punctaria)  és  a vonalas araszoló (Cyclophora linearia). Gyakori a hamvas szövő (Calliteara pudibunda), a tölgyfa púposszövő (Drymonia querna) és a bélyeges púposszö

vő lepke (Drymonia dodonea). Szórványosan elterjedt az ősszel rajzó, tojás alakban áttelelő vörhenyes gyapjasszövő (Eriogaster rimicola). Zobákpuszta térségében igen ritka az elsősorban molyhos tölgyön élő, a cseres-tölgyes erdőszegélyeket, tisztásokat kedvelő tölgyszender (Marumba quercus).

A cseres-tölgyesek elterjedt és jellegzetes nagylepke fajai:

● Lasiocampidae (szövőlepkék): vörhenyes gyapjasszövő (Eriogaster rimicola).

● Sphingidae (szenderek): tölgyszender (Marumba quercus).

● Lycaenidae (boglárkalepkék): tölgyfalepke (Neozephyrus quercus).

● Drepanidae (sarlósszövők): vörösnyakú pihésszövő (Asphalia ruficollis), tölgyfa-sarlós-szövő (Drepena binaria).

● Geometridae (araszolók): nagy tölgyfaaraszoló (Boarmia roboraria), Cyclophora ru-ficiliaria, C. punctaria, C. linearia, homályos faaraszoló (Ectropis crepuscularia).

● Notodontidae (púposszövők): tölgyfa púposszövő (Drymonia querna), bélyeges púposszövő (D. dodonea).

● Noctuidae (bagolylepkék): Dryobotodes eremita, nagy foltosbagoly (Minucia lunaris), Nycteola revayana, Pseudoips prasinana, kéményseprőlepke (Parascotia fuliginaria).

● Lymantriidae: hamvas szövő (Calliteara pudibunda).

● Nolidae: tölgy pamacsosszövő (Meganola togatulalis).

Marumba quercus (balra), Oryctes nasicornis (jobbra)

            A lepkefajok kíméletlen ellenségei az aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta) és a négyfoltos hernyórabló (Xylodrepa quadripunctata). A tölgymakkokban fejlődnek a tölgymakkormányos (Curculio glandium) és a gesztenyeormányos (Curculio  elephas) lárvái. A korhadó lombosfákban él a kis szarvasbogár (Dorcus paralellipipedus).  A még élő, de már lassan pusztuló tölgyek gyökereiben és 2–3 m magas talajközeli törzsében 5 évig fejlődnek a szarvasbogár (Lucanus cervus) lárvái. Az imágók a napsütötte erdőszélek nevelőfáin, június végén tömegesen is megfigyelhetők. Az orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis) az elmúlt évtizedekben igen megritkult, aminek okát a helytelen erdőrendezési munkálatokban látjuk.

            A nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) főleg az idősebb tölgyesek lakója.  Nevelőfái napfénynek kitett, beteg egyedek. A helyi populációkat leginkább a tarvágások veszélyeztetik. Lárvája beteg, legyengült tölgyfajok és a szelídgesztenye kérge alatt él, ahol 3–4 évig fejlődik.

Elsősorban hangyabolyok környékén bukkan fel ritkábban a hátát díszítő rozsdavörös szőrökről felismerhető, tüskéshátú légy (Potamida ephippium). Viszonylag ritka a szagoslégy (Coenomyia ferruginea), mely esetenként akár nagyobb egyedszámban is megjelenhet. Ilyenkor jellegzetes erős illata a szabadban is érezhető. Komló környékén minden élőhely-típusban gyakoriak a fürkészlegyek. A cseres-tölgyesekre jellemzőek pl. a gyapjaspille parazitái. Különösen hasznos a gyapjaslepke fürkészlégy (Phorocera agilis).

            A gerinces fauna faji sokféleségét a változatos cserjeszint, az idős, odvasodó fák meghagyása biztosítja. Az erdészetileg erősen igénybe vett, vadkártól sújtott erdők fajszegények. A meleg, fényben gazdag cseres tölgyeseket kedveli a nagy fakopáncs (Dendrocopus major), a közép fakopáncs (Dendrocopus medius), a rövidkarmú fakusz (Certhia brachydactyla), a csuszka (Sitta europaea) és az erdei pinty (Fringilla coelebs).