Agárdi Ede (1891-1973)

Agárdi Ede: sz. Pécsvárad, 1891. III.14., megh. Pécsvárad, 1973. VIII. 20.

Önéletrajza szerint 10 éves korában kezdte a madarak tojásainak gyűjtését, és gyenge egészsége ellenére egész életén át a Mecsek rajongója maradt. Gimnazista korában magyarosítja nevét Auschauról Agárdira.

Közigazgatási pályát választ, de mindig olyan jegyzőségeket pályázik meg, melyek közelebb hozzák a Mecsek erdeihez:

1913–1922 közt Berkesd,

1922–1933 közt Püspökszenterzsébet,

1933–45 közt Erdősmecseke jegyzője.

Karakán kiállásért az SS elhurcolja, visszatérve rövidesen nyugdíjba vonul. Későbbi években Gerbhardt Antal mellett dolgozik a Janus Pannonius Múzeumban. Herman Ottó 1911-ben figyel fel rá, és azonnal „rendes megfigyelőnek” nevezi ki.

Az Aquilaban 1921-ben jelenik meg első cikke, és ettől fogva ontja a madarak fészkelésére vonatkozó közleményeit, 1941-ben pedig összefoglaló munkát ír a Keleti Mecsekről.

1945-ben megkapja a „rendkívüli tagságot”. Bár egész életében a Mecsek kutatásának szentelte idejét, sokat megfordult a Baja körüli Duna-ligetekben is, járt a Bükkben, a Balatonnál is (Nagy-berek). Gyűjtési szenvedélye igen sokoldalú volt, de mégis tojásgyűjteménye volt híres, melyet a Természettudományi Múzeum vásárolt meg, és annak madártani gyűjteményével pusztult el.

Nagy csalódás volt, hogy az eredeti ígéretet, miszerint életében Pécsváradon marad a gyűjtemény, mint Agárdi-Múzeumban, nem került megvalósításra, még jobban lesújtotta a gyűjtemény pusztulásának híre. Betegsége miatt is többször kórházi és szanatóriumi kezelésre szorult, mégis az első depresszióból hamar felocsúdott, és új gyűjtésbe kezdett a pécsi múzeum számára. Csakhogy ekkorra már a régi megbecsült tojásgyűjtés idejét múlta, és a természetvédelmi rendelkezésekbe ütközött, tehát lehetőségei mindenképpen korlátozva voltak. Rendkívüli vitalitása azonban mégis megengedte, hogy szinte utolsó pillanatig tevékeny maradhatott.

(Forrás: Aquila, 1974, 80/81: 317-318.)

A szerkesztő megjegyzése: Agárdi Ede kutatási eredményeiről, további írás olvasható:

Bankovics A. (2006): A Mecsek madárvilága (Aves). In: Fazekas I. (ed.): A Mecsek állatvilága 1.- Folia comloensis 15: 317-316.

A kötet a szerkesztő címén e-mail-ben megrendelhető.

(Szerkesztő megjegyzése: Az alábbi életrajz Gállos Orsolya (Pécsvárad) szívességből került a honlapra.)

AGÁRDI EDE

ornitológus, oológus

Pécsvárad, 1891 március 14. - Pécsvárad, 1973. augusztus 20.

A Madártani Intézet rendes megfigyelője és rendkívüli tagja.

Régi pécsváradi kereskedőősök, az Anschau-család sarja. A madarak iránti szenvedélyes érdeklődése 9-10 éves korában jelentkezett. Herman Ottó 20 éves korában figyelt fel rá. Az ő aláírásával rövidesen, 1912 őszén megkapta a Magyar Madártani Központ rendes megfigyelői oklevelét, amely boldogabbá tette mint jegyzői oklevele.

1911-ben érettségizett Bonyhádon, pécsváradi jegyzőgyakornoksága után Pécsett végezte el a jegyzőtanfolyamot.

Állomáshelyeit  mindig úgy igyekezett megválasztani, hogy minél közelebb kerüljön a Mecsek erdőségeihez. Élete végéig folytatta a madarak és költésük megfigyelését.

1913. szeptember 1-jén lett segédjegyző Berkesden, ahol 1922-ig működött. Püspökszenterzsébeten 1922-1933, Rácmecskén 1933-1945 között volt jegyző.

Gyűjteményének nagy része az erdősmecskei évekből származik. 1945-ben nyugalomba vonult és családjával Pécsváradra költözött.

1910-től figyelte és naplóba jegyezte a madárvonulást, az áttelelő madarakat, a téli vendégeket, és küldte el megfigyeléseit a Madártani Központnak illetve későbbi nevén Intézetnek. 1945-ben rendkívüli taggá választották.

Alapító és dísztagja, egyik alelnöke az 1926-ban megalapított Magyar Ornitológusok Szövetségének. Ennek vándorgyűlésein Lillafüreden, Szegeden és Pécsett tartott előadást. Publikált a szövetség Kócsag c. folyóiratában a Mecsek ragadozó madarairól, a kakukktojásokról, a rendellenes madárfészkelésekről. A szövetségtől megkapta Herman Ottó ezüst- és aranyérmét.

Nemcsak tojást gyűjtött. A madárvonulás megfigyelésén és a madarak gyűrűzésén kívül madárvédelemmel is foglalkozott, előadásokat tartott, cikkeket publikált a napilapokban. Kutatott a Kis-Balatonon, a Velencei-tavon, a szegedi Fehértón, Bugacon, a Duna menti ártereken

Fő műve, „A Keleti-Mecsek madárvilága” a Madártani Intézet évkönyvében, az Aquilában jelent meg (1939/42.) A munka 131 madárfajt, ebből 117 költő fajt tárgyal.

Visszavonulásakor Pécsváradon, az Anschau-házban helyezte el gyűjteményeit, de mivel ez nem kapott múzeumi védettséget, a házat államosították, elvették a családtól. Gyönyörű, 180 fajból és 5000 darab tojásból álló gyűjteménye 60-70 darab madárfészekkel a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol 1956-ban, a forradalom leverésekor a lángok martaléka lett. Élete fő műve így elveszett.

1958 tavaszán 67 évesen a Nemzeti Múzeum Természettudományi Osztálya főigazgatójának, dr. Boross Istvánnak és a Pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatójának, Dombay Jánosnak bíztatására hozzáfogott gyűjteménye újjáteremtéséhez. A pécsi Janus Pannonius Múzeum részére 100 darab fészekből álló, 3000 darabos új gyűjteményt hozott létre, bár ekkor a természetvédelem már csak bizonyos fajok gyűjtésére adott engedélyt.

Mintegy félszáz tudományos cikket publikált.

Gyűjtőszenvedélye nemcsak a madárvilágra terjedt ki. 138 darabból álló kitömött állat gyűjteménye, ásvány és kőzetgyűjteménye, herbáriuma, több száz darabos hímestojás-gyűjteménye, néprajzi és éremgyűjteménye, több tízezer darabos képes levelezőlap-gyűjteménye, jelvénygyűjteménye volt.

Kiadatlan maradt „Berkesd és környéke monográfiája” című szógyűjteménye.

Madártani megfigyelései örökbecsű dokumentumai a Mecsek élővilágáról szóló szakirodalomnak.

Pécsváradon temették el.

Források

Önéletrajza. 1968.2.17.

Dr. Perlaky Ferenc: A madárvilág szerelmese. Agárdi Ede. Dunántúli Napló. 1973.12.20.

Dr. Vöröss László Zsigmond: A kutató és gyűjtő Agárdi Ede. Baranyai Művelődés, 1976/III. 89-94.