(I. rész)  

A fosszilizáció

Ahhoz, hogy több százmillió évig is megmaradhasson az egykori élő szervezet, akár szárazföldi, akár vízben élő volt, a saját anyagának összetételén kívül, a legfontosabb, hogy a levegőtől minél gyorsabb legyen az elzáródása. Általánosan ez a vízzel borított területeken volt adott, ahol az iszapban, a gyors betemetődés ezt lehetővé tette. Ezért van az, hogy a víz egykori élővilága maradhatott meg nagyobb fajszámmal, míg a szárazföldi állatokból viszonylag kevés faj maradt fenn. Az állatok fosszilizálódása a szárazföldön véletlenszerűen fordulhatott elő, vulkáni tufaszórás idején (pl. az ipolytarnóci lábnyomok). Nagy esőzések miatt, az iszapfolyással is betemetődhettek, vagy ha véletlenszerűen a mocsarakba fulladtak. A fenyőgyantába zártan, pl. közismertek a rovarok maradványai. A szárazföldi növényzet mocsári és vízparti növényei, csaknem helyben, az iszapba betemetődve őrződtek meg. A növények szaporító sejtjei a virágpor szemcsék és spóráik, kis méretük miatt, a széllel és a vízáramlásokkal, nagyobb távolságokból is bejutottak az üledékgyűjtőbe. Az egykor élt hatalmas erdőkről keveset tudnánk, a spórák és pollenek ismerete nélkül.

A fosszíliák: a testfosszíliákat (a gerincesek csontmaradványait, ezek lábnyomait, a gerinctelenek kagylókat, csigákat, lábasfejűeket, tüskésbőrűeket, kígyókarúakat, tengeri liliomokat stb.) valamint a vízben élt növény- és állatvilág nyomait (nyomfosszíliák) is megőrizték a kőzetek.

A Mecsek hegységben hazánk legöregebb kőzeteitől a legfiatalabb képződményekig csaknem mindent megtalálhatunk. Kincsei a felszínen és a mélyben rejtőznek. Kutatásáról írott emlékünk a 18. századtól kezdődik. A nyomtatott irodalmon kívül a kéziratok sokasága is értékes és felbecsülhetetlen titkokat rejt erről a vidékről. Nemzetünk legnagyobb tudósai járták és kutatták ezt a tájat. Ha megpróbáljuk megismertetni a Mecsek régmúlt világát, a kellő alázattal fogjunk hozzá.

Az ősmaradványok a modern földtani kutatások élő és fejlődő része. A hegység kialakulásának, mai földrajzi helyzetének létrejöttét a globális tektonika kutatói határozzák meg, miközben integrálni képesek e látszólag kicsi részeredményeket is. A Mecsek kutatásának 250 éve alatt a jelentős eredmények felsorolása is hosszadalmas lehetne, ezekről részletesen a megjelölt forrásokból tájékozódhatunk. Jelen ismertetőben táblázatban foglaltuk össze a kutatott és felismert ősmaradvány csoportokat, míg időbeni elhelyezésüket a földtörténeti kortábla segíti.

A kutatások mai állása a képződmények időrendjében

Szilúr

A Mecsek legidősebb tengeri képződménye a Szalatnaki Agyagpala. Szilúr időszaki képződését a kihalt és ezért ismeretlen rendszertani helyzetű Graptolith, Muelleridae, valamint az Acritarch maradványok bizonyítják (Oravecz János 1964 és H. Kozur 1984).

Karbon

A karbon időszak növénymaradványait csak a Mecsek nyugati részén, a felszínen lévő kavicsok rejtik. A kavicsokból felső karbon-alsó perm makroflórát Andreánszky Gábor határozott meg. A kavicsok, jelenlegi helyükre délről szállítódtak, Bogádmindszent-Téseny-Siklósbodony környékéről. A Dél-Dunántúlról, a bogádmindszenti fúrásból felső karbonra utaló páfrányokat és őszsurló fajokat Földi Miklós  határozott meg. Spóra és pollen vizsgálatait Góczán Ferenc kezdte el. A karbon időszakból egyenlőre csak antracit rétegecskéket (indikációkat) ismerünk a Dél-Dunántúlon, de mivel kutatásuk a kezdeteknél megszakadt, a tudomány számára mindenképen reményteljes új felfedezések színhelye lehet ez a térség. Hazánkban egyedülálló lelet egy ősi szalamandra-féle lábnyoma, melyet Barabásné Stuhl Á. gyűjtött a Villányi-hegység Túrony-1. fúrás karbon korú rétegéből. (Erről egy későbbi cikkben adunk tudósítást.)

Perm

A Mecsek nyugati részén évtizedekig bányászott perm időszaki homokkövek a bennük lévő uránérc miatt kerültek a kutatások élvonalába. Tetemes vastagságú képződményeikben az ősmaradványok közül az egykori szárazföldről behordott virágpor és a spórák őrződtek meg. Barabásné Stuhl Ágnes vizsgálatai a perm és az alsó triász rétegekből egyedülállóak a perm és a triász időszakok határának megvonásában valamint e rétegsorok szintezésében egyaránt. Különleges és ritka maradványok az édesvízi medúza-félék lenyomatai a perm-triász határképződményéből, a Kővágószőlősi Homokkő Formációból, amely Barabásné Stuhl Ágnes gyűjtése.

Triász

A triász időszak tengeri, mocsári és lagúna képződményei az ősmaradványok sokaságát őrizték meg. A szárazföldről beszállított spóra és pollen egyrészt a Mecseknek és környékének változatos növényvilágát, másrészt ezek globális rokonságát is mutatja, melyek Bóna József munkáiból ismertek (in Némedi 1995). Bóna József a triász és jura rétegek spóra-pollen elemzésén kívül úttörő kutatásokat végzett a triász időszaki rétegek conodonta maradványai valamint a mecseki miocén nannoplankton vizsgálataiban is. Conodonta vizsgálatait a pozsonyi Geologica Carpathica legújabb kiadványában is olvashatjuk (Sándor Kovács et al. 2006).

Conodonta sp.

A sósvízi életközösségek kagylókat, csigákat, pörgekarúakat, tengeri liliomokat, féregnyomokat hagytak hátra. Ritka maradványként dinosaurus csigolya is előkerült. Pécsett a Dömörkapu környékén a mészkövekben tömegesen találtunk Stromatolit maradványokat, melyek a földi élet hajnalán jelentős szerepet vittek a levegő oxigénjének kialakításában. Stromatolitok Kovácsszénája-környékén a Szem- kőfülkében is láthatók, de ott sokkal fiatalabb, középső miocén képződményekben.

Jura

A mecseki feketekőszén spóra-pollen vizsgálatát Bóna József dolgozta fel 1958-1989 között a Komlói Földtani Laboratóriumban (publikált írásai nyomon követhetők Némedi 1995 kiadványában). Ez a vizsgálat felkeltette a külföldi kutatók figyelmét, így a hallei egyetemen, és a krakkói kutatóintézetben folytatódik, fiatal kutatók által. A mintaanyagot a Komlói Természettudományi Gyűjteményből kapták kölcsön, ahol e preparátumok gondos őrzése biztosítva van. A jura időszakban a kőszenes rétegek feletti tengeri képződményekben a kagylók, csigák, lábasfejűek, tengeri liliomok, valamint a mikroszkópikus maradványok tűnnek fel. A legrégebben, a 19. századból Böckh Jánostól ismert a lábasfejűek (Ammonites) kutatása. Kutatásukat több neves tudós után ma Galácz András (1996) viszi tovább.

Ammonites sp. - Komló - Cseresznyeág

A puhatestűek, csigák monografikus feldolgozása a jura időszak széntelepes összletéből Szente Istvánhoz fűződik. A széntelepes rétegek felszíni kibúvásaiban és az akkori bányászkodással előkerült levéllenyomatok vizsgálata már a 19. században kezdődött. Ma a Nemzeti Múzeum Növénytárának muzeológusa Barbacka Mária a folytatója, aki Komlóról nevezett el egy fa alakú páfrány-félét Komlopteris néven.

A mikroszkópikus maradványok sorában a sugárállatkákról (Radiolariak) az egyetlen leírás Barabás Andrástól jelent meg. A likacsoshéjúak (Foraminifera) és a Tintinopsella, Calpionella valamint a nyomfosszíliák vizsgálata Nagy István nevét örökítette meg, aki a Micritinoidea  27 faját írta le, a csillós egysejtűek közül pedig 7 nemzetséget és 84 fajt írt le (Nagy 1986, 2002). Úgy ment el közülünk, hogy a paleontológiában példás, úttörő munkásságát nem is tudtuk kellően értékelni és megköszönni.

Komlopoteris nordenskioeldii

Kréta

A jura időszak vége felé és a Kréta időszak elején tört fel, a Mecsekjánosi Bazalt Formációba sorolt sokféle összetételű és megjelenésű vulkánikus kőzet. Típuslelőhelyei közül egyet említünk, amely Hosszúhetényben az Iskola utcában látható. Parkosították, és a vulkanit egy változatából, a fonolitból készült szoborral is megtisztelte a falu népe.

Mecsekjánosi közelében lehet az a lelőhely, ahonnan Kolosváry Gábor hajdan korallokat írt le. (Tartozunk a lelőhely kiderítésével.) Nevezetes továbbá az un. „rudistás” fácies, melyet az  igen vastaghélyú kagylókról neveztek el. Az is említésre méltó, hogy a 19. században Hofmann Károly geológus e kagylókat leírta, de olyan nagy alapossággal, hogy leírásai ma is érvényesek és alig szorulnak korrekcióra. Mivel e kagylók, a vulkanitok között, egy törmelékes összletben helyezkedtek el, a vulkanizmus korát is meghatározta, a kréta időszak elejére.

A Hidasi-völgy északi oldalvölgyében és a Máré-vári-völgy bejáratánál tanulmányozható a  Hidasivölgyi Márga Formáció. Mikroszkópi vizsgálattal nannoplankton (Kollányi Katalin) és calpionellák, cadosinák alapján (Tardiné Filácz Edit) a képződmény alsó valangini kora (alsó kréta időszak eleje) igazolást nyert. Ezzel megerősítették Bujtor László korábbi ammonitesz vizsgálataival jelzett kort is (Császár et al. 2000).

A kréta időszak felső részéből a Mecsekben a Vékényi-völgyben található a vörös színű vékényi márga. Gyakorlatilag ősmaradvány mentes, mélyvízi képződmény, csak mikroszkópikus méretű foraminiferát és nannoplanktont tartalmaz. Bodrogi Ilona, akit egykor a komlói laboratórium munkatársaként ismertünk meg, ma a budapesti földtani intézet (MÁFI) tudományos kutatója. Ő határozta meg foraminiferák alapján, hogy a képződmény a felső krétán belül a turon középső részében képződött.  A képződményt az Alföldön Kerekegyházánál találták meg a kőolajkutató fúrások, vastag negyedkori és pannóniai rétegek alatt.

A kréta időszak képződményeinek nagy része hiányzik a Mecsekből. A Mecsek, mint a Tisza nagyszerkezeti egység része a kréta időszakban vált le az Európai lemezről és indult el az Egyenlítő közeléből mai helyzete felé. Csak a miocén kor középső részében bizonyos, hogy a Mecsek nyugati és keleti egységeit egészként érte a tengerelöntés.

A földtörténeti újkor üledékeinek őslénytani vizsgálatairól egy következő tudósításban számolunk be.

Irodalom

Barabás A. et al. (1998): Magyarország geológiai képződményeinek rétegtana ­- A MOL Rt és a MÁFI kiadványa

Fazekas I. ed. (2005): A komlói térség természeti és kultúrtörténeti öröksége. – Regiografo pp. 230

Némedi Varga Z. ed. (1995): A mecseki feketekőszén kutatása és bányaföldtana. - Miskolc

Császár et al. (2000): A Hidasivölgyi Márga Formáció kora és képződési környezete - Földtani Közlöny 130/4: 695-723.

Ősmaradvány kutatás a Mecsekben

(II. rész)

Gyorsuló időben élünk. Az első életnyomoktól az első gerinces állatnyomig felfoghatatlanul hosszú idő, mintegy két milliárd év telt el. Az élet fejlődéstörténetében feltűnik, hogy fajok sokasága valaha hosszabb időn át élhetett, pl. a dinoszauruszok mintegy 200 millió éven át. Az újidőben (60 millió évtől kezdve), az emlősök fejlődésével egyenes arányban gyorsul a fajok kihalása is. Mai világunkban a Földi élet végromlását jelzi a globális felmelegedés gyorsulása, a hőmérséklet immár tőlünk független és befolyásolhatatlannak tűnő változásaival. Maradékainknak mutassuk meg őseink hagyatékát, környezetünkben lévő rejtett kincseit, hogy szeretni tudják a földet, ahol megszülettek, hogy képesek legyenek a szeretet átadására.

A Mecsek nyugati előterében, az ún. Mecsekalja árokban, mélyfúrásokban találtak rá az 50-60 millió évvel ezelőtti eocén korú kőzetekre, Szentlőrinc, Szigetvár környékén. E rétegekben csak a szárazföldi növényzet virágpora (pollen) őrződött meg. Vizsgálatukat Bóna József kezdte el, majd Kedves Miklós folytatta, egészen haláláig. A hazai eocén-oligocén pollen-mikroplankton vizsgálatok Rákosi Lászlóhoz is fűződnek. E kutatások folytatását csak remélhetjük.

A miocén kor 18-15 millió éves kárpáti-bádeni korszakaiból kagyló, csiga, korall, tengeri sün maradványok maradtak meg. Mecsekjánosiban a Nagy-hegyen Strausz László 1928-ban járt fiatal geológusként és írta le az ottani tengeri faunát. A Nagy-hegy feltárásaiban azóta sem kutatott tovább paleontológus. A heggyel átellenben, a komlói szeméttelepnél vannak azok az új feltárások, melyek képződményeit Soós Józsefné, mikroszkópikus tengeri maradványait pedig Tímár Istvánné írta le az elmúlt évben (Folia comloensis 14. kötet). Az ottani homokok és homokkövek ipari felhasználása tette lehetővé, hogy a domboldal e kincsei napvilágra kerülhettek. Ma védetté nyilvánított terület. Az ötvenes-hatvanas évek kutatási lázában főként a Mecsek keleti részéből születtek monografikus őslénytani feldolgozások. A bádeni korszakban a Mecsek keleti és nyugati csúcsai szigetként emelkedtek a tengerszint fölé. Pécsszabolcsot-Hosszúhetényt-Pécsváradot- Magyaregregyet-Komlót-Mecsekjánosit-Ligetet; Tekeres-Kovácsszénája környékét; Hidas-Szekszárd-Bátaszék környékét nagyrészt tenger borította. A szántóföldeken vagy a hegyoldalak feltárásaiban változatos tengeri fauna kerülhet elő. A tengeri kagylókat és csigákat Csepreghyné Meznerics Ilona, majd Havas Margit, a tengeri sünöket Szörényi Erzsébet, a mikroszkópikus méretű tengeri foraminiferákat  Majzon László, Koreczné Laky Ilona, Kernerné Sümegi Katalin dolgozták fel. A halasi csipkére emlékeztető mikroszkópikus méretű kovamoszatok hazai tudósa Hajós Márta a Mecsek kovaföld rétegeit is vizsgálta. Kevesen tudják, hogy a kovamoszatok korra jellemző fajait a híres római kori polgárdi ezüsttárgyakon is Ő azonosította. Nagy kár, hogy e kutatásokról is csak múlt időben beszélhetünk. A tengeri mikroszervezetek sorában fiatal tudományágat képvisel a mészmoszatok (nannoplankton) vizsgálata. Leletei alkalmasak a Kárpát-medencének a világtengerekkel való összefüggését bizonyítani. Kutatását Báldiné Beke Mária kezdte el, majd Bóna József, Gál Miklós, Kollányi Katalin, Nagymarosi András folytatták, mint e kutatások mai képviselői. Az egykori erdők levél-lenyomatai Magyaregregy környékén találhatók tufás, agyagos rétegekben. Pálfalvi Istvánt követően Hably Lilla írta le maradványaikat. Ehhez kapcsolódik Nagy Lászlóné virágpor vizsgálata (palynológia), amely a Mecsek egykori növényzetének teljes keresztmetszetét adja (Nagy 1969, 1992).

A tengerekben olyan mikroszkópikus lények is éltek, melyek biológiája máig ismeretlen. Ezek mesterséges elnevezése „acritarch”, amelyen belül nemzetségek és fajok ismertek. A Mecsekia nemzetséget a Pécsváradi-medence szarmata rétegsorából írta le Hajós Márta 1962-ben. Leírása később fontossá vált, mert a hazai pannóniai rétegeken kívül Grúziából és a romániai Dáciai-medencéből is előkerültek.  Az acritarch és dinoflagellata maradványok vizsgálatát a hazai pannóniai rétegekből az utóbbi évtizedekben kezdtük el. Eredményeink a nyugat-európai modern kutatások részét képezi.

A Dunántúl miocén ősföldrajzi és fáciestérképe

Felső miocén (felső bádeni-szarmata-pannon)

A csillagok a bazaltvulkanizmus helyei

Forrás: Hámor G. (1995), grafika: Fazekas I.

A Miocén kor felső részén a pannóniai korszakban a Kárpát-medencében a tenger egyre nagyobb kiterjedésű, miközben sótartalma csökkenést mutat. A világtengerekkel való összeköttetés már megszűnőben lehetett,  időszakossá vált, miközben a csapadékosabb éghajlat miatt az édesvíz a tenger sótartalmát hígította. Az éghajlat nedvesebb és szárazabb szakaszai okozhatták a tengervíz változó ökológiai viszonyait. E változó világban az egysejtűek között a páncélos ostoros moszatok látványos fejlődésnek indultak. A pannóniai korszak 1,8-12 millió év közötti időegységén belül a 12-5 millió év között élhettek. E hét millió év alatt a dinoflagellátáknak nyolc nagy morfológiai csoportja fejlődött ki egymást követően. A kezdeti primitív formákat egyre differenciáltabb alakjaik követik. Az egyszerű megjelenésű Spiniferites bentorii fajt a legnagyobb méretű és nagyon komplikált felépítésű  Spiniferites validus követi. A Galeacysta etrusca és a Spiniferites virgulaeformis fajok zárják ezt a hat millió éves fejlődési sort. A dinoflagellatás rétegek utolsó szakaszában lép be a Kárpát medencébe a Spiniferites cruciformis, kíséretében az igazi sósvízi dinoflagellatákkal. Jelenlétüket csak legdélebbi fúrásainkból mutattuk ki. Ezek a fajok bizonyítják a Kárpát-medence utolsó tengeri kapcsolatát a világtengerekkel a pannóniai korszak 6-7 millió éves időszakában.

A Mecsek hegységet a pannon tenger időről időre közelítette meg. A tengervíz a 9-10 millió év közötti időben volt itt a legkiterjedtebb, a Spiniferites validus fajjal igazolhatóan. Ezt követően a Galeacysta etruscás rétegek a 7 millió év táján képződtek; Szentlőrincnél fúrásokban, míg Szekszárdnál a felszínen is megtalálhatók.

Az utolsó tengeri beütést jelző Spiniferites cruciformisos rétegeket a Mecsektől délre Bostánál és a Villányi hegységnél Nagyharsánynál fúrásokban találtuk meg.

A Mecsekben az ember legrégebbi jelenlétét kutatni fáradságos munka, megszállottság kell hozzá. A komlói Szöge-hegyen a paleolitikumi és a neolitikumi ember (30 000 - 15 000 év) pattintott eszközeit, eszközkészítő műhelyeit/telepeit találta meg a komlói Kanizsai László. Tárgyi bizonyítékait a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai hitelesítették (T. Bíró Katalin et al. 2005). E kutatások folyamatban vannak, a fontosabb leletek a Komlói Természettudományi Gyűjteményben kaptak helyet.

A jégkorszak idején, a Mecsekben élt mamutok, barlangi medvék csontjai régen ismertek. A pécsbányai mamutról leírást is publikáltak, a komlói múzeumban kiállítva látható a komlói mamut-agyar és fogai. A jégkori állatvilág leleti egyre szaporodnak Kanizsai László munkássága által.  

Az ősmaradványok az egykori élet egyedi tanúi. Nem képződnek újra és újra a Földön, ezért a gyűjtő felelős értük, és helyesen teszi, ha ezeket valamelyik múzeumban helyezi biztonságba.

Irodalom

Hámor Géza (1995): A Kárpát-medence Miocén ősföldrajzi és fáciestérképe.

T. Bíró Katalin, Markó András, Szőke Szilvia 2005: Adatok Komló őstörténetéhez – in Fazekas Imre ed. A komlói térség természeti és kultúrtörténeti öröksége. – Regiografo p. 183-189.