|
Védett szöcskék és sáskák a Tubesen
Fotó: Fűrészlábú szöcske (Saga pedo)
A Zengő vagy Tubes? - teszik fel a kérdést a katonai lokátorépítők. Egyik sem! - mondják a természetvédelmi szakemberek.
A hegység élőhelyszigetei sok ezer éves faunatörténeti emlékeket őriznek, olyan fajegyütteseket, melyek a Kárpát-medence más tájairól hiányoznak. (A szerkesztő megjegyzése)
A botanikusok, zoológusok, s egyéb szakemberek bizonyára seregnyi érvet tudnának felhozni a Tubes érdekében is. De, mivel korábban éppen a Zengőn cirpelő-zengő védett szöcskékkel példálóztunk (ÉT 2004/39.), kézenfekvőnek látszik, hogy a Tubesen is ezeket a viszonylag feltűnő nagyságú rovarokat, az egyenesszárnyúak (Orthoptera) közé tartozó szöcskéket, sáskákat vegyük számba. Ezt annál inkább i megtehetjük, mert a Mecsekben végzett ilyen irányú kutatásokat a közelmúltban fejeztük be és ezért e témára friss és közeli rálátásunk van. Természetesen, itt e lehet arról szó, hogy a haza egyenesszárnyú rovarfauna Mecsekben élő mind a 63 faját bemutassuk. Csupán a Tubesen előforduló, kiemelkedő értékű, jellegzetes fajokra mutatunk rá, amelyek nyilvánvalóan igazolják a Mecsek e részének hazánkban egyedülálló természeti értékét.
Már maga az a tény is sokat elárul, hogy a haza természetvédelem alatt álló egyenesszárnyú rovarfajok 35 százalékát megtaláltuk a Mecsekben. Köztük olyan balkáni és mediterrán fajok együttesei is előfordulnak (áttelelő sáska, déli hegyisáska, eurázsiai sztyepréti sáska, szerény tarsza, kárpáti tarsza, illír tarsza, Fuss-pókszöcske, keleti pókszöcske, fűrészlábú szöcske), amelyek ilyen faji összetételben és gazdaságban aligha találhatók meg más hazai élőhelyeken.
E fajok veszélyeztetettségét fokozta csökevényes szárnyuk vagy éppen szárnyatlan voltuk, hiszen a zavarás elől alig tudnak elmenekülni. Valamely terület természetességének helyi megzavarása, elpusztítása e szárnyatlan rovarok számára gyakran végzetes: a visszatelepedés lassú és nehézkes folyamat, vagy éppen lehetetlenné válik akkor, ha a szomszédos élőhelyek más típusúak.
A Tubes legkiterjedtebb jellegzetes élőhelyeit a karsztbokor-erdők, ezek tisztásai, sztyeplejtők és sziklagyepek töredékei képviselik. Ezeknek megfelelően szárazság- és megkedvelő (-tűrő) fajok uralkodnak a szöcskék és sáskák között is (így a szürke rétiszöcske, kis hegyisáska, olasz sáska, pontozott repülőszöcske, zengő tarlósáska, rövidszárnyú rétisáska stb.).
E másutt is gyakori fajok mellett az igazi természeti ritkaságokat, állatföldrajzi értékeket a Tubesen is azok a balkáni és mediterrán elterjedésű sáskák és szöcskék jelentik, amelyek e vidéken érik el elterjedésük északi határát (ilyen a déli áttelelő sáska is), illetve a Kárpát-medencében már csak néhány elszigetelt előfordulásukat ismerjük. Így például az illír tarszát a Tubestől északra inkább csak a Vértesből ismerjük, és a fényes olajzöld déli hegyisáskának is – a Mecsektől északra – csupán 2-3 kis populációzárványáról tudunk a Dunántúlon. A kárpáti tarsza a medencét keretező hegykoszorú endemizmusa (azaz csak itt élő faj), a néhány elszigetelt populációinak egyike a Tubesen él. A Mecsekben csak a Tubesről ismeretes az ugyan palearktikus elterjedésű, de országosan ritka eurázsiai sztyepréti sáska. A Tubes faunisztikai értékei közé sorolhatjuk Közép-Európa legnagyobb és legkisebb termetű rovarfajait, a fűrészlábú szöcskét és a hangyász tücsköt is.
Külön említésre méltó a Tubes-Misina túlnyomóan ragadozó szöcskeegyüttese (nagy avarszöcske, galléros avarszöcske, szürke avarszöcske, német szöcske, karcsú szöcske), amely – bár köztük nincs is természetvédelem alatt álló faj – másutt csak elvétve található ilyen gazdag faji összetételben.
Több, állatföldrajzilag értékes fajt (például a eurázsiai sztyepréti sáskát, a szerény tarszát vagy a kárpáti tarszát) az utóbbi évtizedben már nem vagy alig észleltük a Tubesen. Lehet, hogy ebben a Tubes felé is kiterjedő civilizációs/urbanizációs zavarások is közre játszanak. Egy 2003. évi turistatérkép szerint a Tubesre körülbelül 9-10 őt/ösvény vezet fel, nem is tekintve a számtalan jelöletlen egyéb (rövidítő) csapást, sok-sok négyzetméterrel csökkentve a természetes növénytakarót, s egyben az állatok élőhelyét. A Magas Tátra keleti vonulatában, a Bélai-havasok gyönyörűséges gerincén vezető fő turistautat korábban évekre lezárták, hogy a nagy turistaforgalom okozta természeti sérüléseknek időt hagyjanak begyógyulni. Kemény, adminisztratív lépés – de ki tud jobb megoldást?
Az esetlegesen elkezdődő lokátorépítéssel járó további élőhely-rombolás, taposás megpecsételné a Tubes legértékesebb, csúcskörnyéki természetes élőhelyeinek a sorsát. És ezzel nem csak a számos értékes élőhely és élőlénytársulás egyike veszne el természeti értékeink közül, hanem egy unikális, Magyarországon másutt elő ne forduló szubmediterrán/mediterrán élőhelytípus tűnne el a haza természetből.
Nagy Barnabás
(Forrás: Élet és Tudomány, 2006, LXI. évf., 40: 1256-1257)
| |