Miért és mikor? A miértre talán könnyebb a válasz (Cserdi 1988). A X. század végétől terjedő kereszténységnek szüksége volt az új hit gyakorlásához megfelelő helyekre, épületekre. Így sokan hozzák összefüggésbe a mánfai templom építését is I. (Szent) István király törvényével: „Tíz falu építsen templomot, amelyet lássanak el két telekkel és ugyanannyi szolgával, továbbá lóval és igásállattal, hat ökörrel és két tehénnel, harminc apróállattal. A ruhákról és oltártakarókról pedig a király gondoskodjék, papról és könyvekről a püspökök.” A valóság azonban az, hogy nem ismerünk olyan templomot, mely közvetlenül e törvény nyomán épült. Ezek az első templomok – mivel építésük gondja a faluközösségekre hárult – többnyire fából ácsolt, sárból rakott, paticsfallal körülvett apró épületek lehettek, melyek nagy része már a XI. században a pogánylázadások áldozatává vált.

A mánfai templom építésének idejére nehéz megnyugtatóan válaszolni. Szőnyi Ottó (1934) a XII. század végére teszi építését. Genthon István (1959) azt közli csak, hogy a XII. században épült. Megint más forrás a templom építését a XI–XII. század fordulójára teszi. Ebből, a XII. század körüli korból két hasonló templomot is említhetünk. Az egyik a Bodrogközben, a XII. század végén épült karcsai templom. Ez több vonásában is hasonlít az egykori mánfaihoz, például abban is, hogy ennek a templomnak sincs  tornya. Mint tudjuk, a mánfai templom is eredetileg torony nélkül épült. A XIII. században  épült mellé a négyszintes torony, a templom és a torony között 1–1,5 méter távolság volt, a két építmény egymástól külön állt.

A másik hasonló templom a XIII. század közepén épült, és megjelenésében igen hasonlatos az átalakítások előtti kicsiny mánfai templomhoz. Ez a csempeszkopácsi templom, mely megmaradt eredeti románkori állapotában.

Genthon István megemlíti azt is, hogy a mánfai templom alaprajzának tükörképe azonos a pécsváradi Mindenszentek kápolna alaprajzával. Ez utóbbi építését is a XII. századra teszik.

A következő kérdés, amelyre felelnünk kell: milyen okok határozták meg a templom helyének kijelölését? Általában a középkori templomok dombtetőkre épültek, hogy a környéken mindenhonnan jól láthatóak legyenek, hogy az emberek felnézzenek rá, nagyobbaknak, erőteljesebbeknek tűnjenek, és az emberi tekintetet az ég felé vezessék. Épülhetett hangsúlyos helyen is, utak találkozásánál, falvak központjában. A mánfai templom vajon miért ott áll, ahol ma is látható? Nyilván valamikor, az építkezés idejében az is hangsúlyos hely volt. Egyes feltevések szerint Mánfa falu elődje, Monaj a templom mellett feküdt, sőt több falu is volt a környéken. Ezek valószínűleg a török uralom évei alatt szűntek meg. Tovább növelheti a hely súlyát, hogy a templom melletti völgyben egy olyan kődarab került elő, melyről az a feltevés, hogy római útjelzőkő volt. Elképzelhető tehát, hogy már az ókorban is fontos közlekedési utak vezettek a templom mellett, melyek jelentősége a középkorban tovább nőtt.

A mánfai templomot egyszerű falusi mesteremberek építették. Kőanyagát a közelben folyó patak mederhordaléka adta. Finomabb megmunkálást elsősorban a statikailag fontos sarokkövein láthatunk. Ezt az első templomot bővítették tovább a későbbi évszázadok folyamán.

1937-ben került sor a templom első műemléki kutatására és helyreállítására. E munkákat Gosztonyi Gyula (1939) építész végezte. A munkáról fényképekkel és rajzokkal kiegészített jelentés készült. Az általa végzett helyreállítás nagyjából egyezik a mai műemléki elvekkel. Bizonyos részletek mégis kifogásolhatók egyébként gondos munkájában. Elsősorban a teljes középkori külső vakolat eltávolítása, mely ugyan fokozta a templom festői megjelenését, de további romlását is. (A csupasz falfelületeket mélyen hézagolta.)

A templom legutolsó felújítására 1975-ben került sor. Ezt megelőzően régészeti feltárást végeztek a templom körül. A munkát Bodor Imre régész irányította. A kutatás két időpontban folyt: 1973. május 28–1973. június 20, illetve 1973. október 2–31 között. Az ásatások során a templomépítés három fontos periódusa vált ismertté. Az első, legkorábbi szakasz – mint arról már korábban írtunk – a XII. századra tehető. Ez egy egyhajós, félköríves szentélyű, torony nélküli kis templom volt. A hajó belső méretei: 4,2 méter széles, 6,5 méter hosszú. Az épület déli oldalán még ma is látható a templom akkori bejárata, a jellegzetes, román stílusú, oszlopbélletes kapu. A templombelső világítását a lőrésszerű ablakok biztosították. A XIII. századra tehető jelentős későromán átépítés eredménye, hogy a hajót keleti irányban megnyújtották, így annak belső hossza 11 méter lett. Új, egyenes záródású szentélyt építettek, s mellé sekrestyét. Ekkor került a templom elé az akkor még csak 4 emeletes torony, a templomtól külön megépítve. Ide a bejáratot a torony déli oldalán levő (ma már megszűntetett) ajtó biztosította. A templomot kerítőfallal vették körül.

A XIV–XV. századi gótikus bővítéskor a templom északi falát lebontották és a hajót 7, 5 méterre szélesítették ki.  A megújított északi fal támpilléreket kapott, és a hajót összeépítették az egy szinttel megmagasított toronnyal. A nyugati falra, a torony mellé került az új gótikus, csúcsíves bejárat. A hajó északi irányú bővítése eredményezte, hogy a torony az épület össztömbjéhez viszonyítva jobbra csúszott, és így alakult ki a templomra jellemző aszimmetrikus forma. Ekkor épült a csontház, a régi sírokból előkerült csontok elhelyezésére szolgáló kis épület is, hiszen a középkori templomok mellett mindig ott volt a temető is.

A török hódoltságot a templom viszonylag szerencsésen vészelte át, nem így a község, amely teljesen elpusztult, és mintegy két kilométerrel keletebbre épült fel újra.

1687-ben restaurálták a templomot, majd 1742-ben Varsányi István remete a közeli patakból szedett kövekkel felújította azt. Ez minden bizonnyal rá is fért az épületre, mivel 1721-ben a korabeli feljegyzés szerint a templom teteje teljes javításra szorul, padlózata pedig nincs. Ruha, oltár vagy valamiféle dísz nem található benne.

1729-ben Domsics Mátyás egyházlátogatása során azt jegyezte meg, hogy a templom szentélye aránytalanul kicsi, a boltozat farészei pedig korhadtak. A templomnak akkor dél és nyugat felé volt ajtaja. Az északi oldala faragott kőből készült. Az oltárkép Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolta (Nagyboldogasszony), jóllehet a templom a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére volt felszentelve. Jelentősebb értéke a templomnak akkor két gyertyatartó volt. A szentmiséhez szükséges kellékek teljes egészében hiányoztak. Nem volt kereszt és egyházi fehérnemű sem. Domsics megemlíti még, hogy a templomot erős kőfal vette körül, amely azonban már leomlott, bár néhol félölnyi magasságban láthatók még a romjai. A régi oltárkép elveszett, a jelenlegi oltárkép Szűz Mária látogatását ábrázolja Erzsébetnél. E bibliai esemény emléke Sarlósboldogasszony ünnepe július 2-án. Ez a nap, a templom és a falu búcsújának időpontja.

A templom legutóbbi felújítását 1975 októberében fejezték be. Megújították a kerítőfalat, újravakolták a külső falakat, és a déli falon nyíló román kapuzatot – eltávolítva a barokk részleteket – eredeti alakjában állították helyre. Ügyeltek arra, hogy az egyes építési periódusokat egymástól elkülönítsék. A falvakolatban kiképzett mélyedés, fúga jelöli a templom eredeti méretét. A XII. századi kiegészítést kisméretű tégla-kiegészítés jelzi, a XII–XV. századit műkőpótlások. A felújítás Schonerné Pusztai Ilona tervei szerint készült.

A templom mögött, annak keleti oldalán található a „csontház” (fossarium) épületmaradványa. Mivel ennek állapota igen romos volt, a felújítás során a falát csak megerősítették, és 30–40 cm-rel megmagasították.

A nyugati homlokzathoz kapcsolódó torony 5 emeletes és 16,7 méter magas, gúla alakú tetején kovácsoltvas-kereszttel. Az első emeleten észak, dél és nyugat felé néző keskeny, lőrésszerű ablakok láthatóak. A 2. és a 3. emeleten ugyancsak e három irányban nyílnak a későromán ikerablakok. A 4. emeleten már négy ablak tekint a négy égtáj felé, ezek kör alakúak. Eredetileg ezek is a többihez hasonló ikerablakok voltak, a rekonstrukció során, feltehetően statikai okok miatt történt az átalakítás. A legfelső emeleten négy irányba nyíló ikerablakokból ma már hiányoznak az elválasztó oszlopok.

A torony nyugati oldalán látható freskónyomokból már semmi sem olvasható ki. Hogy valaha mit is ábrázolt, arról többféle vélemény áll egymással szemben. Az egyik szerint Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, míg a másik szerint egy Szent Kristóf-freskó nyomai maradtak fenn. Szent Kristóf a középkori keleti és nyugati katolikus egyházakban egyaránt tiszteletnek örvendett, ő volt az útonjárók védőszentje. Neve, a Christopherus magyarul Krisztushordozót jelent. Így is szokták ábrázolni; kezén a gyermek Jézussal, vagyis Szűz Mária és a gyermek ábrázolásához nagyon hasonló módon. Érthetőbb talán ezek után, hogy miért is nehéz eldönteni – az erősen rongált állapoton túl – hogy kit is ábrázol a hajdani freskó.

A gótikus kapun belépve hangulatos templombelső tárul a szemünk elé.  Az utolsó ásatások megtalálták a XIV. századi padlónívót, így ezen a szinten alakították ki az új, téglaborítású padozatot. A hajó jelenlegi belső mérete 82,5 m². Benn különösen élénknek tűnik a déli fal, 3 román stílusú és 2 romantikus hatású szögletes ablakával. Keskeny, lőrésszerű ablakok találhatók még a nyugati, északi és keleti oldalon is. A karzat teljes szélességében 2,7 méternyi mélyen nyúlik be a hajóba és 3 díszes fa gerenda támasztja alá. Feljutni rá a hajóból vezető csigalépcsőn lehet.

A szentély a hajóhoz félköríves diadalívvel kapcsolódik. Alapja négyzetes, padlószintje a hajóénál egy lépcsőfoknyival magasabb. Északi falánál a volt sekrestye-bejáratot sötétebb folttal jelölték. Keleti és déli falán lőrésszerű ablakok vannak. A szentélyben a legutolsó felújítás előtt egy későbarokk faoltár állt. Ennek helyére került a felújításkor az oltárlépcsőben megtalált középkori sima oltárlap.

     A hajó falait, melyek ma egyszínű fehérek, valamikor falképek díszítették. A képeket a törökök és az idő tették tönkre, a rongálást a törökök kezdték meg vallási okokból.

A hajóhoz tartozik még két nagyobb méretű, vörös homokkőből készült kőedény is, a keresztelőkút és a szenteltvíztartó. Az éles szem ezeken valamiféle középkori rovásírás nyomait véli felfedezni, ennek valódiságát azonban ez ideig nem sikerült bebizonyítani.

A gondosan felújított templom padjai, gyertyatartói szépen illeszkednek az épület hangulatához. Az utóbbi időkben Komló városa a magában is csodálatos hely értékét tovább növelve, a templomba illő kiállításokkal, hangversenyekkel örvendezteti meg az odalátogató turistákat.

A közel 3,3 méteres törzskerületű ezüsthársak árnyékában pihenő templomról álljanak itt befejezésül Gosztonyi Gyula szavai: „Nem katedrális, nem műkincsek kalauza, nem stílustörténeti vitákat támasztó szenzáció, csupán egy új életet kezdő nép életének, lelkének megnyilvánulása, akarásának dokumentuma, a középkori kőszenzációk tengerében apró kőhalmaz, de az életet adó mecseki rengeteg honfoglaló népének  egyszerű, cseppnyi életében mégis minden elképzelhetőt túlszárnyaló kőcsoda.”