A Mecsek hegység védett lepkefajai
(Részlet Fazekas I. 2005: A Mecsek hegység védett lepkefajai c. tanulmányának bevezetőjéből.) Forrás: Folia comloensis 14: 3-44.)
A vadon élő állatok a természetes örökség szerves és meghatározó elemei. Genetikai, tudományos, gazdasági, esztétikai és kulturális értékek hordozói, melyek fontos szerepet töltenek be az ökológiai egyensúly fenntartásában. Számos mecseki faj bizonyított mértékben megfogyatkozott, eltűnt vagy éppen a kipusztulás veszélye fenyegeti. A fajok, élőhelyek védelmét számos nemzetközi és hazai jogszabály, egyezmény és törvény szabályozza. Sajnos ezek a természetes örökségvédelmi jogszabályokban megfogalmazott célok és feladatok kevésbé vagy egyáltalán jelennek meg a helyi, kistérségi vagy regionális fejlesztési politikában, a programokban előkészítésében és végrehajtásában. Az elektronikus média műsorstruktúrájában marginálissá vált a természetvédelem, a napi sajtó számára szinte csak akkor jelent hírértéket, ha valahol súlyos károsítás történik. A szerkesztők többsége nem tarja fontosnak a vadon élő állatok és élőhelyeik védelmének szükségességével kapcsolatos általános információk terjesztését. Külön gondot jelent az, hogy az iskolák pedagógiai-programjaiban nyomát sem találjuk a lakóhely, a térség védett, veszélyeztetett fajainak, habitatjainak megismerésére irányuló törekvésnek. A diákok úgy fejezik be az általános és középiskolát, hogy nem ismerik az adott település, a tájegység természetvédelmének neuralgikus pontjait, nincs valós képük a védett és veszélyeztetett fajokról, élőhelyekről.
Jelen tanulmányomban a Mecsek vidékének kipusztult, eltűnt, védett és veszélyeztetett lepkefajait mutatom be. Munkámmal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a hegyvidék természeti örökségének e fontos rendszertani csoportján keresztült képet kapjunk azokról a dinamikus faunatörténeti, ökológiai folyamatokról, amelyek elvezettek egy-egy faj, élőhely károsodásához, ugyanakkor irányt mutatnak átfogó természet-megőrzési stratégiák megalkotásához.
A Mecsek lepkefaunájának kutatása közel két évszázadra tekint vissza. A hegységről az első összefoglaló tanulmányt Balogh Imre (1978) a Pécsi Tanárképző Főiskola oktatója készítette el. Ezt követően főként Fazekas Imre és Uherkovich Ákos végzett tüzetes vizsgálatokat a területen (lásd az irodalomban).
A hegység faunájának feltárására jellemző adat, hogy az 1974-1975-ben a Komlón üzemelő fénycsapdával 112 új fajt mutattam ki a Mecsekből (Fazekas 1976). A legtöbb új taxon megtalálása az intenzív gyűjtésnek és a korábbi évtizedekhez képest modernebb gyűjtési módszereknek (fénycsapdák) köszönhető, ugyanakkor egyes fajok eltűnése vagy megritkulása leginkább a természetes és a természetközeli élőhelyek megsemmisülésnek tulajdonítható.
A Mecsek megújult fajlistáját Balogh (1978) alapmunkája óta még nem állították össze. A Mecsekből eddig igazolt lepkefajok száma mintegy 2000. A szomszédos Villányi-hegységben csupán 1155 fajt sikerült kimutatni.
Balogh (1978) már idézett tanulmányának elemzéséből is jól látható, hogy az új fajok előkerülése mellett jól megfigyelhető a hegység faunájának fokozatos elszegényedése is. A földrajzi területek fauna-elszegényedésére először a Benelux államokban és Angliában figyeltek fel. Uherkovich (1978) a mecseki karsztbokorerdők vizsgálata során így írt: „Az utóbbi években a Mecsek hegység Pécshez közeli részein erős fauna-elszegényedés figyelhető meg. Ezt magam is tapasztaltam nappali gyűjtéseim során és a vártnál lényegesen rosszabb éjjeli gyűjtéseknél. Bár messzemenő következtetések nem vonhatók le egyetlen élőlény-csoport faj és példányszám elszegényedéséből, mégis fel kell tételeznünk a jelentős környezetszennyeződést. Ennek eredménye lehet az, hogy az érzékenyebb fajok itt kipusztultak vagy erősen megritkultak.”
A Mecsek lepkéinek első természetvédelemmel foglalkozó tanulmányát a Komló környéki fauna vizsgálata alapján készítettem el (Fazekas 1988). Tanulmányom bevezetőjében még 2005-ben is aktuális megállapításokat írtam le: „A város közvéleménye a nehezedő napi gondok közepette még nem érzékeli a helyi faunapusztulás intő jeleit. Sajnálatosan sem az oktatást sem a közművelődést nem hatja át a helyi természet megismerésére és megóvására való törekvés. Mélységesen tévedünk, ha azt hisszük, hogy a közvetlen környezetünk megvédését alapkutatások nélkül elvégezhetjük.” Az előbbi megállapítások a Mecsek vidékén általánosan is értelmezhetők.
Látva a lepkék (és általában a rovarok) természetvédelme terén tapasztalható anomáliákat, a fajok biogeográfiai diszpozícióján (vö. Kudrna 1986) alapuló, ún. areanalitikus módszerrel összeállítottam egy olyan kistérségi fajlistát és védelmi programot, melyhez hasonló az országban nem készült. Ezek a kezdeti munkálatok vezettek el napjainkig, a Mecsek védett lepkefajainak átfogó bemutatásához.
Fecskefarkú lepke - kis Apolló-lepke - nagy színjátszólepke
Hazánkban – a korábbi fajvédelem helyett – a természetvédelem, az európai gyakorlathoz hasonlóan, ma már az élőhelyek és cönózisok védelmére összpontosít. A védett és veszélyeztetett fajok fennmaradása legeredményesebben csak a habitatok átfogó védelmével biztosítható.
A magyar természetvédelem egyik komoly hiányossága, hogy feltűnően alacsony a védett rovarfajok száma, s egy-egy terület természetvédelmi értékelésénél kisebb súlyponttal veszik figyelembe a rovarfajokat, szemben a gerinces állatokkal.
A helyi faunák biodiverzitásának csökkenése jól érzékelhető, s ez leginkább a rovarvilágot érinti. A rovarok közül a lepkék magas fajszámot képviselnek, s kiválóan reprezentálják az adott terület ökológiai állapotát.
Számos faj esetében igen nehéz megállapítani a természetvédelmi problémákat (pl. jelenlét-hiány). Tovább kell kutatni az élőhelyeket a fajok életciklusát, életmódját. Több ritka faj olyan kicsiny populáció nagyságban él, hogy megnehezíti az észlelés esélyét. Különösen vonatkozik ez a rejtett életmódú fajokra, s azokra melyek a fényre kevésbé érzékenyek.
A most közreadott tanulmány három évtized gyűjtőmunkáján alapuló értékelés, mely csupán egy szubjektív pillanatkép Magyarország legdélebben fekvő, 600 m-t is meghaladó középhegységéről.
A taxonok azonosítása érdekében minden védett faj habitusképét képtáblákon mutatom be, mellőzve a részletes morfológiai leírásokat. A fajok közötti méretarányok - a rendelkezésre álló tér minél hasznosabb kitöltése érdekében – jelentősen eltérnek a valódi méretektől.
|