Hatvanhat bogárcsalád fajai a Mecsekből (Coleoptera)

Merkl Ottó - Sár József - György Zoltán

Az eddigi kutatások alapján viszont egyértelmű, hogy bogarászati szempontból a Melegmány-völgy Természetvédelmi Terület a Mecsek egyik legértékesebb területe. Az itt található mély völgyekből a fák nehezen termelhetők ki, ezért jelentős mennyiségű faanyag marad a helyszínen. Ez több értékes szaproxilofág bogárfaj (például Aesalus scarabaeoides, Ampedus quadrisignatus, Isorhipis melasoides, Isorhipis nigriceps, Prostomis mandibularis és Sinodendron cylindricum) fennmaradását biztosítja.

A Mecsekből előkerült fajok közül a következők képviselnek kiemelkedő természetvédelmi értéket

Védett fajok

Ampedus quadrisignatus (Gyllenhal, 1817) – négyfoltos pattanóbogár. A Vörös Könyv az eltűnt fajok közé sorolja, a Mecsekben és a Villányi-hegységben azonban rendszeresen előfordul. Öreg erdőállományokhoz kötődő szaproxilofág faj. Hazai elterjedésének és életmódjának ismertetését Sár et al. (2003) foglalják össze.

Anthaxia hungarica (Scopoli, 1772) – magyar virágdíszbogár. A Vörös Könyv az aktuálisan veszélyeztetett fajok közé sorolja. A száraz, meleg, mediterrán jellegű tölgyesek (melegkedvelő tölgyesek, karsztbokorerdők) jellemző bogárfaja.

Cetonischema aeruginosa (Drury, 1770) – pompás virágbogár. Hazánk idősebb erdőállományaiban általánosan elterjedt és gyakori.

Chalcophora mariana (Linnaeus, 1758) – nagy fenyvesdíszbogár. Hazánkban csak a Dunántúlról ismert; a Nyugat-Dunántúl és a Bakony erdeifenyveseiben helyenként gyakori, a Mecsekből azonban csak egyetlen (közelebbi lelőhely megjelölését nélkülöző) példányát ismerjük.

Copris lunaris (Linnaeus, 1758) – közönséges-holdszarvú-ganéjtúró. Hazánkban általánosan elterjedt, főleg az alacsonyabban fekvő vidékeken gyakori.

Cryphaeus cornutus (Fischer de Waldheim, 1823) – szarvas gyászbogár. Hazánk lomberdeinek ritka faja. Csak néhány lelőhelye ismert.

Cucujus cinnaberinus (Scopoli, 1763) – skarlátbogár. Szerepel a Berni Egyezmény II. Függelékében, az IUCN Vörös Listájában VU A1c minősítést kapott. Hazánkban elsősorban a síkvidéki nyárasok és fűzesek állata (a telepített állományokat is beleértve), de idős erdőkben a hegyvidékeken is megtalálható.

Dorcus parallelipipedus (Linnaeus, 1758) – kis szarvasbogár. Az ország területén mindenütt előfordul, ahol bármilyen fás növényzet található.

Gnorimus variabilis (Linnaeus, 1758) – nyolcpettyes virágbogár. Idős erdőállományok ritka bogárfaja. Különféle fák (pl. tölgy, bükk, cseresznye, éger) korhadó tuskóiban és rönkjeiben fejlődik.

Lucanus cervus (Linnaeus, 1758) – nagy szarvasbogár. A Vörös Könyv az aktuálisan veszélyeztetett fajok közé sorolja. Szerepel a Berni Egyezmény III. Függelékében. A tölgyesek jellemző bogárfaja.

Netocia ungarica (Herbst, 1790) – magyar virágbogár. Kötött talajú (főleg löszös) gyepek jellemző bogárfaja.

Oryctes nasicornis (Linnaeus, 1758) – orrszarvú bogár. A természetes élőhelyek közül elsősorban az olyan tölgyesek lakója, ahol lárvái nagy tömegű korhadt fában (gyökerekben, tuskókban) fejlődhetnek. Lakott településeken földdel érintkező tölgyfában, fatelepek fűrészporhalmaiban szintén gyakori.

Osmoderma eremita (Scopoli, 1763) – remetebogár. Fokozottan védett. Szerepel a Berni Egyezmény II. Függelékében, az IUCN Vörös Listájában VU A1c minősítést kapott. Hazánkban rendkívüli módon megritkult, biztos előfordukása csak a Szigetközből és a Szatmár-beregi síkról ismert.

 Osmoderma eremita

Pedinus hungaricus Seidlitz, 1893 – pannóniai gyászbogár. A Dunántúl déli felének száraz, meleg lejtőinek ritka faja. Észak felé Tihanyig terjedt el.

Schizotus pectinicornis (Linnaeus, 1758) – kis bíborbogár. Idős, nedves erdőállományokhoz kötődik; elsősorban hegyvidéki területeken fordul elő, de a Hanságból és Bátorligetről is előkerült.

Sinodendron cylindricum (Linnaeus, 1758) – tülkös szarvasbogár. Az idős montán és szubmontán bükkösök jellemző faja. Hazánk magasabb hegységeiben több helyen előfordul.

Nem védett, de faunisztikai szempontból értékes fajok

Acmaeodera degener (Scopoli, 1763 – sárgafoltos zömökdíszbogár. Hazánk hegy- és dombvidéki tölgyeseiben szórványosan fordul elő.

Athous kaszabi Dolin, 1986 – Kaszab-pattanó. Magyarországról írták le; paratípusai között mecseki példányok is találhatók. Nem teljesen megbízható lelőhelycédulájú példányai Siófokról, Budapestről és más helyekről is ismeretesek, a Mecsekben, a Villányi-hegységben és a Geresdi-dombságon (Bátaapáti) azonban elég gyakori.

Isorhipis melasoides (Laporte de Castelnau, 1835) – legyezős tövisnyakúbogár. Hazánk bükköseiben többfelé megtalálták, de meglehetősen ritka. A 2000-es évek elején a budapesti Normafa környékén nagyobb számban volt megfigyelhető.

Isorhipis marmottani (Bonvouloir, 1871) – kétszínű tövisnyakúbogár. Hazánk hegy- és dombvidéki erdeiből csupán néhány példányát ismerjük

Isorhipis nigriceps (Mannerheim, 1823) – feketefejű tövisnyakúbogár. A faj új Magyarország faunájára, annak ellenére, hogy Horvatovich (1980) már közölte a Tubesről és Pilisszentlélekről. Az akkori közlés alapjául szolgáló példányok azonban az Isorhipis marmottani fajhoz tartoznak. A Mecsekből viszont valódi Isorhipis nigriceps egyedek is előkerültek. A fajnak a Mecseken kívül még két adata ismert hazánkból: Baranya megye, Kétújfalu, 1989. V. 13., Sár J. (JPM); Baranya megye, Teklafalu, farakásról, 2004. IV. 14.–VIII. 1., Sár J. & Sár P. (MTM).

Metaclisa azurea (Waltl, 1838) – azúrkék gyászbogár. Hazánkból igen kevés példánya ismert, ezek nagy többsége sok évtizeddel korábbról való (ilyen az egyetlen mecseki adata is). Hogy egyáltalán még létezik Magyarországon, arról két szárnyfedő tanúskodik, amelyeket Merkl Ottó a Baranya megyei Patapoklosi fáslegelőjén, egy kiszáradt tölgyfa kérge alatt talált 2001. március 18-án.

Prostomis mandibularis 

Prostomis mandibularis (Fabricius, 1801) – európai fogasállúbogár. A Mecsek egyik legérdekesebb bogárfaja. Előfordulási adatai Európa déli vidékeiről (Spanyolországtól a Krím-félszigetig), Törökországból, a Kaukázusból és az iráni Elburz hegységből ismertek. Hazánkban jelenleg két hegységünkben találhatók biztosan létező populációi: az egyik a Kőszegi-hegység, a másik a Mecsek. A Mecsekben a Melegmány-völgy Természetvédelmi Területen (Nagy-Mély-völgy, Meleg-mány) találták. Vörösen korhadó fákhoz kötődő szaproxilofág bogárfaj. Irodalmi források szerint sokféle fában megtelepszik. Valójában nem bizonyos fafajokhoz, hanem a vörös korhadáshoz ragaszkodik; a Mecsekben legtöbbször kidőlt cseresznyefák kérge alatt találták. A számára megfelelő helyeken nagy számban él, sajátosan aszimmetrikus fejű lárváival együtt. Mind az imágók, mind a lárvák áttelelnek. Tevékenységükre utal, hogy táplálkozásuk során a fát sárszerű anyaggá alakítják át (Lawrence & Britton 1994).

A részletes tanulmány A Mecsek állatvilága 1. (Folia comloensis 15.) kötetben olvasható