A Mecsek földalatti vizeinek egyik karakterisztikus, bennszülött gerinctelen faja a magyar vakcsiga (Bythiospeum hungaricum SOÓS, 1927). A fajt SOÓS LAJOS 1927-ben írta le eredetileg Lartetia hungarica néven a DUDICH Endre és GEBHARDT Antal által 1927-ben az Abaligeti-barlang patakjából gyűjtött egyetlen típuspéldány alapján.

1931-ben GEBHARDT Antal újabb vakcsiga egyedeket talált a a Mánfai-kőlyukban. A minta WÁGNER Jánoshoz került, aki ezek alapján új fajt írt le, melyet – a gyűjtő tiszteletére – Paladilhiposis gebhardti-nak nevezett el.

1956-ban – a forradalom idején - a Természettudományi Múzeumban  Állattára belövést kapott, s elpusztult  a két taxon ott  őrzött típus-anyaga. A jelenleg elfogadott álláspont szerint a Fauna Europaea adatbázis szinonim névként kezeli a B. gebhardti-t.

Mivel az abaligeti és a mánfai barlang felszíni vízgyűjtő területének nincs közös határa és az elvégzett vízfestések sem bizonyítják a barlangok hidrológiai összeköttetését elképzelhető, hogy az egymástól elszigetelten fejlődő populációk a genom szintjén észlelhető változásokon mehettek keresztül. Éppen ezért molekuláris taxonómiai vizsgálatot végeztek az Abaligeti-barlangból és a Mánfai-kőlyukból gyűjtött példányok alapján annak eldöntésére, hogy mekkora köztük a genetikai távolság és ez mikorra valószínűsíthető a szétválást, illetve, hogy ez alapján a két populáció tekinthető-e külön konzervációbiológiai egységnek vagy akár külön taxonnak.

Az alábbi két tanulmány a fenti kérdésekre keresi a választ (a szerkesztő):

Angyal et. al. 2013:  >> //mecsek.gportal.hu/portal/mecsek/upload/338424_1373482703_01499.pdf

Angyal 2012:  >> //mecsek.gportal.hu/portal/mecsek/upload/338424_1372964473_08456.pdf

A magyar vakcsiga (Bythiospeum hungaricum SOÓS, 1927)